Sorselemzés, avagy mit érhetünk el 2 óra alatt?
2023. jún. 30. 4:25 ,
Nincsenek hozzászólások
Bár már van pár bejegyzés a témában, de még mindig sokan kérdezitek, hogy mit is jelent nálam a Sorselemzés? Mire számíthattok, milyen változási lehetőséget adhat egy ilyen tanácsadás az életetek, problémátok, elakadásotok szempontjából?
"Amit kint, úgy bent, amit lent, úgy fent." Hermész Triszmegisztosz
Számomra az önismereti munka mindig kívülről befelé vezet: a külső látszat-valóságból, azaz a tükrökből indulunk ki, de nem azzal foglalkozunk, amit azok mutatnak, hanem befelé figyelünk, hiszen azt tükrözik, ami bennünk van. Így esélyt kapunk arra, hogy meglátssuk magunkban azt, amivel még dolgunk van, amivel kapcsolatban még önmunkát kell végeznünk.
Mivel úgy programoztak minket, ezért el is hisszük, hogy a körülményeink (a szüleink, családunk, környezetünk, munkánk, házastársunk, stb.) áldozatai vagyunk, semmit, vagy alig valamit tehetünk, hogy a dolgok alakulásán változtassunk, vagy kitörjünk a körülményeink determinációjából. Ha viszont tudatossággal nézzük a dolgokat, akkor a múlt elmúlt és az, hogy a jelenben mit teszek, az már igenis tőlem függ. És a jelenlegi tudatállapotom, tetteim és döntéseim fogják meghatározni a holnapomat... Igen, ez felelősséggel jár, hiszen nem okolhatom tovább a kudarcaimért a szüleimet, vagy a körülményeimet, de egyben hihetetlen felszabadító is a tudat, hogy a jövőm alakulásáért kizárólag én vagyok a felelős. Mindig van választásom. A gondolataimat és ezek által az érzelmeimet teljes felelősséggel irányítani tudom, tehát a tudatállapotom befolyásolása is a saját kezemben van.
Abban tudok Neked az önmunkádhoz segítséget nyújtani, hogy a Szellemvilág felsőbb rálátásából új nézőpontokat mutatok meg Számodra: segítek ráhangolódni az Erődre, megtalálni az eredendő vágyaidat és hozott "szuperképességeidet", megmutatni a félreértelmezett mintákban rejlő lehetőségeidet, majd leleplezni, hogy hogyan kell őket jól működtetni a saját jövőbeni fejlődésed és sikered érdekében. Ahogy Jung mondta: "Ahol a félelmeink, ott a feladatunk."
A Sorselemzésen kapott megértés által egy egyensúlyban lévő, önazonos és stabil önértékeléssel rendelkező emberré válsz, aki szilárdan birtokolja és tudatosan használja az Erejét, így kézbentartja az életét, teremti a mindennapjait és beteljesíti a vágyait.
Miben tudok tehát segíteni Neked, akár egyetlen Sorselemzés keretében is:
💮 megmutatom, hogy milyen minták megfigyelésére választottad ki a szüleidet
💮 azonosítjuk, hogy milyen minták alapján működteted a jelenlegi életedet
💮 rávilágítok, hogy a mintákon hogy kellene túllátnod ahhoz, hogy az egyensúlyi állapotot elérhesd
💮 ha szükséges, oldásokkal és megértéssel segítelek abban, hogy a múltat elfogadd
💮 megmutatom a saját erőforrásaidat, hozott "szuperképességeidet", melyeket jól használva végre önazonossá válhatsz
💮 ezáltal eléred, hogy magadból merítsd az erőt és biztonságot, amire az életedben szükséged van
💮 így feloldódnak a függő viszonyaid, okafogyottá válnak a jásztmáid
💮 segítek, hogy meghatározd az új, önazonos Éned képét és céljait
💮 konkrét megoldási javaslatokat, tippeket adok az elinduláshoz, a változás kivitelezéséhez.
És mindez belefér 2 órába! Hihetelen, igaz? Hányszor 2 órát pazaroltál már el dugóban ülve, a facebookon görgetve, vagy a barátaid felesleges és lehúzó panaszkodásait hallgatva? Pedig ez a 2 óra akár egy felemelő és lelkesítő Énidő is lehet Számodra, ha eljössz. Ráadásul egy csomó új nézőpontot kapsz, melyek amellett, hogy a megértés által azonnali megkönnyebbülést, feloldást hoznak, kitágíthatják a valóságodat és elindíthatnak a tudatátformáló változás útján.
Van Magadra és az életed sorsfordító megváltoztatására 2 órád?
Hogy hogyan zajlik pontosan a konzultáció, arról itt olvashatsz bővebben.
Góczán Krisztina vagyok, pszichikus médium.
Erre a linkre kattintva többet is megtudhatsz rólam, szolgáltatásaimról és azok áráról
🌟 A konzultáció online formában is igénybe vehető, lakásod kényelméből, a Neked megfelelő időbeosztásban! 🌟
Ide kattintva azokat a véleményeket, tapasztalatokat olvashatod el, amiket a már nálam járt kedves Vendégeim írtak arról, hogy mit kaptak a tanácsadáson a Szellemvilágtól.
Amennyiben úgy érzed, hogy én vagyok az a személy, aki segíteni tud Neked, szeretettel várom jelentkezésed az [email protected] email címen.
Ha tetszett a poszt, kérlek kövesd be az Angyalsuttogás facebook oldalát, hogy ne maradj le a jövőben sem a hasonló tartalmakról! Köszönöm!